A majomhimlő (MPX)-járvány májusi kitörése óta töretlenül emelkednek az esetszámok az Európai Unióban és Magyarországon is.
A MPX-vírus (MPXV) a himlővírusok közé tartozik, nevét onnan kapta, hogy majomból izolálták először, ám a vírus fő rezervoárja a rágcsálók. 2022. májusig Afrikában volt endémiás, illetve foglalkozási megbetegedésként jelentkezett.
Tünetei hasonlók a feketehimlő tüneteihez, ám letalitása messze elmarad attól (Afrikában 2-4%), és főként immunszupprimáltak, illetve várandósok esetében okozhat súlyosabb szövődményeket.
A MPX által okozott bőrtünetekre jellemző, hogy erythemás papula képében jelentkeznek, majd seropurulens bennékű vesiculává válnak, ezek centralisan behúzottak lehetnek, erodálódhatnak, majd pörkösödés után szanálódnak, általában 10-14 nappal a megjelenést követően. A tünetek mérete a néhány mm-től az 1-2 centiméterig terjedhet.
A 2022. május óta tartó, emberről emberre terjedő MPX-járványra jellemző, hogy
- az esetek 99%-ában MSM férfiak érintettek, a terjedés fő útvonalának jelenleg a fertőzött test-/vesicula-váladékkal történő szoros, közvetlen kontaktust tartják. (A MPXV terjedhet tárgyak közvetítésével, vagy légúti váladékkal, ún. nagycseppes légúti fertőzésként, ám ezeknek a jelen járványban elenyésző jelentőséget tulajdonítanak.)
- a szakirodalomban leírt prodromát (láz/hőemelkedés, rossz közérzet, felső légúti tünetek) igen ritkán tapasztaljuk, a fertőzés leggyakrabban már manifeszt bőrtünetekkel jelentkezik, átlag 5-9 nappal az inokulációt követően
- MSM populációban viszonylag gyakran okoz proctitist, illetve a bőrtünetek zömmel az anogenitális régióban jelentkeznek (differenciáldiagnosztikai problémát okozva: herpes, sy I., LGV)
A hazai esetek PCR-alapú diagnosztikáját az NNK végzi, az NNK-tól előre igényelt és ingyenesen biztosított vírus transzportmédiumba (VTM) veendő a betegtől garat-, anus-, húgycső-, bőrlézió-minta, illetve natív és EDTA vér-, és vizelet-minta. A mintákhoz a kérőlap online elérhető. A minták levétel után hűtőben tárolandók, és az NNK-ba küldendők 24-48 órán belül.
Fontos, hogy az NNK a magánszolgáltatóknak is térítésmentesen elvégzi a MPX PCR vizsgálatot, amelynek feltétele az előre igényelt VTM megléte, és a minták transzportjának a megszervezése.
A fertőzés csaknem minden esetben self-limiting, kizárólag súlyos immunszuppresszió esetén van szükség specifikus antivirális kezelésre, mely az infektológus kollégák hatásköre. Nem specifikus kezelésként a léziók tisztán tartása, fájdalom esetén NSAID adása javasolt.
Fontos és javasolt a kontaktuskutatás elvégzése, és az MSM populációba tartozó betegek edukációja a fertőzésről és a megelőzés lehetőségeiről.
Az érintettek a pozitív teszteredménytől számítva 21 napra hatósági házi karanténba kerülnek. A megfelelő védőfelszerelést használó eü. dolgozók (kesztyű + maszk) nem minősülnek szoros kontaktnak.
További, főként mintavételi és diagnosztikai kérdések esetén bizalommal fordulhatnak az NNK Virológiai Osztályához.